Napi szám \\ 2017-04-07
9,7

Az ingatlanárak az euróövezetben 4,1 százalékkal, az Európai Unióban pedig 4,7 százalékkal emelkedtek 2016 negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Magyarországon mérték a második legnagyobb növekedési ütemet, 9,7 százalékost. Az Eurostat adatsorából látható, hogy 2016 folyamán végig meredeken nőttek a magyarországi lakásárak (az első negyedévben 13,1, a második negyedévben 9,7, a harmadikban 10, a negyedikben 9,7 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, így az áremelkedés minden időpontban a legmagasabbak közé tartozott az Európai Unióban).

Napi szám \\ 2017-03-16
14,5

Az Eurostat adatai szerint Magyarország energiaszükségletének 14,5 százalékát fedezi megújuló forrásokból. Ezzel már teljesítettük 2020-as vállalásunkat, ugyanakkor a megújuló energiaforrások részaránya csökkenő tendenciát mutat, 2013-ban már 16,2 százaléknál tartottunk.

Napi szám \\ 2017-03-07
10,4

Az EU-ban a szélenergia bír a második legnagyobb beépített villamos teljesítménnyel, így a tavalyi évben már az unió áramfogyasztásának 10,4%-át termelték meg a szélerőművek. 2016-ban a rendszerre csatlakoztatott összes erőmű villamos teljesítményének 51%-át adja a szélenergia, míg a napelem szektor 27,4%-os részesedést ért el. Ez a két megújuló szektor együttesen, durván hatszorosan haladta meg az újonnan telepített földgáz erőművek teljesítményét.

Napi szám \\ 2017-02-14
13,3

22 év alatt az Egyesült Államok 13,3 százalékkal csökkentette az egy főre eső szénmonoxid-kibocsátását, de ebben a rangsorban még így is világelső, megelőzve Oroszországot, Németországot és Kínát.

Napi szám \\ 2017-02-06
1689

2015-ben a leggyakrabban adott keresztnév Magyarországon a Bence volt, 1689-en kapták ezt a nevet. A lányok között a Hanna volt a legnépszerűbb, 1682 újszülöttnek lett ez az első utóneve.

Napi szám \\ 2017-01-12
8,1

A magyarországi internetelőfizetések száma 2015-ben 8110373 volt, ennek kétharmadát a mobilinternet tette ki.

Napi szám \\ 2016-12-13
71

A Forsense 2016 októberi kutatása során a kérdezettek 71 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy azért igyekszik takarékoskodni a vízzel, mert ezzel óvja környezete állapotát, és további 64 százaléka ezt környezetétől is elvárja. A rezsiköltség csökkentése is sokaknál számít nagyon nyomós oknak, a kérdezettek kétharmadánál a számlákon való spórolás is fontos indokként jelent meg.

Napi szám \\ 2016-11-29
34,1

2015-ben Magyarországon az egy lakosra jutó évi vízfogyasztás 34,1 köbméter volt. 1991-ig a vízfogyasztás még 50 köbméter felett volt, 1996-tól 40 köbméter alá csökkent.

Napi szám \\ 2016-11-07
1,5

2016. november 4-én hatályba lépett a Párizsi Megállapodás, amely azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.

Napi szám \\ 2016-10-27
5806

A Global Wind Energy Council prognózisa szerint a szélerőművek beépített kapacitása a tavalyi 433 gigawattról 2030-ig 2110 gigawattra emelkedik, 2050-ben pedig már elérheti az 5806 gigawattot. Ezzel 2030-ra a világ villamosenergia igényének egyötödét, 2050-ig pedig egyharmadát már szélerőművek biztosíthatják.

Facebook
© 2024 Forsense 2.0 Kft. | Minden jog fentartva