Társadalom \\ 2015-03-16
Mivel oltjuk szomjunkat?

Magyarországon az ásványvíz-fogyasztás európai összehasonlításban rendkívül magas, egy főre vetítve megközelíti az évi 120 litert. Az ásványvíz piac a rendszerváltástól 2007-ig dinamikusan bővült, azóta is növekszik, de a korábbinál jóval kisebb ütemben. 2012-ben az egy főre jutó 116,4 literes ásványvízfogyasztással az ötödikek voltunk az EU-ban, meghaladva a 104 literes átlagot, és csak két uniós ország volt, ahol nagyságrendekkel magasabb volt az ásványvízfogyasztás: Olaszországban 180,5, Németországban 171,1 liter (az adatok forrása: www.asvanyvizek.hu )

 

 

A 2015 februári felmérésben többek között arra válaszoltak a kérdezettek, hogy általában mivel oltják szomjukat. Természetesen a kérdésre adott válaszokból nem derül ki az egyes folyadéktípusok fogyasztásának mennyisége, az viszont igen, hogy a lakóhely, életkor, jövedelmi helyzet hogyan befolyásolja a preferenciákat.

A magyarországi ásványvízfogyasztás rendkívül magas szintje azért is meglepő, mert a felmérés tanulsága szerint a többség alapvetően elégedett a csapvíz minőségével. A kérdezettek ötös skálán értékelték a csapvíz minőségét, kétharmaduk szerint ez jó vagy nagyon jó (tehát a négyes vagy ötös osztályzatot választotta), miközben a két legrosszabb osztályzatot csak a kérdezettek 12 százaléka adta. A válaszok 0-100-as skálára transzformált értéke 70 pont volt, jellemzően a diplomások, idősek, jobb anyagi helyzetűek és önmagukat magasabb státuszúnak tartók adtak kedvezőbb osztályzatokat. Tény, hogy akik jellemzően nem szoktak csapvizet inni, rosszabbra értékelik annak minőségét (63 pont), mint akik rendszeresen isszák (76 pont). Ez a különbség, bár statisztikai szempontból szignifikáns, nem igazán jelentős, ráadásul a csapvizet nem fogyasztók értékelése is alapvetően pozitív.

 

Több választ is megjelölhettek a kérdezettek annál a kérdésnél, hogy általában mit isznak szomjuk csillapítására. A csapvizet jelölték meg legtöbben, de csak alig többen, mint az ásványvizet. Azonban a kérdezettek negyede említette a főzött teát és a szörpöt, vagyis – ha feltételezzük, hogy ezt csapvízből és nem palackozott ásványvízből készítik – akkor a vezetékes víz nagyon fontos szerepet tölt be a napi folyadékmennyiség elfogyasztásában (a kérdezettek 66 százaléka választotta a csapvíz és a főzött tea, szörp opciók közül legalább az egyiket, vagyis a kérdezettek kétharmada közvetve vagy közvetlenül fogyaszt vezetékes vizet).

 

A két legnépszerűbb szomjoltó, a csapvíz és az ásványvíz egyfajta komplementerként is működik, a kérdezettek háromnegyede jelölte meg e két italt úgy, hogy a kettőből csak az egyik választotta. A kérdezettek 34 százaléka ugyanis szokott ásványvizet inni, csapvizet azonban nem, és 40 százalékuk úgy iszik csapvizet, hogy jellemzően nem fogyaszt ásványvizet. Egyszerre mindkét italt a kérdezettek 14 százaléka említette, 13 százalékuk viszont egyiket sem.

 

 

A vezetékes víz fogyasztását mindenekelőtt annak minősége befolyásolja, azok körében, akik jónak találják, kétszer annyian (61 százalék) fogyasztják rendszeresen, mint azok, akik rossz osztályzatot adtak minőségére (30 százalék). Másrészt az anyagi helyzettel is összefügg a vízfogyasztás: a rosszabb anyagi helyzetben élők például rosszabb értékelést adtak a csapvíz minőségére, mégis nagyobb arányban mondták, hogy szokták inni. Ezzel szemben az önmagukat felső-, vagy felső-középosztályba sorolók, bár igen kedvezően értékelték a csapvíz minőségét, ivásra kevésbé preferálják.

A csapvíz fogyasztásánál tehát két ellentétes hatás mutatható ki. Aki jobbnak látja annak minőségét, „elvileg” szívesebben fogyasztaná, ugyanakkor a jobb anyagi helyzetű, magasabb társadalmi helyzetű kérdezettek értékelik kedvezőbben a csapvíz minőségét, ám ők inkább megengedhetik maguknak, hogy ásványvizet vagy gyümölcslevet vásároljanak.

 

 

Az italfogyasztást csoportspecifikus, kulturális szokások is befolyásolják. Az alsóbb társadalmi rétegekbe tartozók, rosszabb anyagi helyzetűek, szakmunkások szignifikánsan nagyobb arányban fogyasztanak alkoholos italokat. Szintén kulturális hatásnak tekinthető, hogy a fiatalok és középosztálybeliek körében többen isznak gyümölcslevet. A fiatalok üdítőitalokat is nagyobb arányban fogyasztanak, ugyanez elmondható az alsó- és munkásosztálybeliekről. Náluk azonban az üdítőital-fogyasztás – ellentétben a fiatalokkal – nem jár együtt a gyümölcslé fokozott preferálásával, épp ellenkezőleg, a legalacsonyabb státuszúak körében a gyümölcslé-fogyasztók alulreprezentáltak.

Figyelmet érdemelnek még a községben élők, náluk is kulturális hatásnak tekinthető, hogy körükben felülreprezentáltak a szikvíz-fogyasztók, „természetes” adottságnak tekinthető, hogy többen isznak kútvizet. A falun élőknél szintén átlag feletti a gyümölcslé és üdítőital-fogyasztók aránya. Ám a fiatalokkal ellentétben náluk vélhetően nem kulturális hatásról van szó, inkább a csapvíz helyettesítéséről, a községben élők értékelték ugyanis legrosszabbra a vezetékes víz minőségét.

 

 

Az adatokból összességében az is látható, hogy az egyes folyadéktípusok preferálása csupán csekély mértékben függ a kérdezettek szocio-demográfiai helyzetétől. Az is igaz viszont, hogy a kutatásnak nem volt célja feltárni a folyadékfogyasztási szokások mélyebb összefüggéseit, vagyis az egyes típusok elfogyasztott mennyiségét, fajtáját, márkáját.

Egy példával illusztrálva ez azt jelenti, hogy az önmagukat jó, illetve rossz anyagi helyzetűként definiálók ugyanolyan arányban említették, hogy szoktak gyümölcslevet inni, de valószínű, hogy a jobb anyagi helyzetűek többször, nagyobb mennyiségű, magasabb gyümölcstartalmú, márkásabb gyümölcslevet vásárolnak, mint a rossz anyagi helyzetben élők.

 

Facebook
© 2017 Forsense 2.0 Kft. | Minden jog fentartva