Forsense \\ 2021-06-09
Rólunk

 

Cégtörténet

A Forsense intézetet azok a társadalom- és közvélemény-kutatással, piackutatással és informatikai fejlesztéssel foglalkozó magyar szakemberek hozták létre 2002-ben, akik már többnyire a 90-es évek második felétől együtt dolgoztak a cég előzményének tekinthető vállalkozásokban. Így ez a csapat az országban az elsők között hozott létre a mai értelemben is korszerűnek tekinthető, digitálisan vezérelt call centert 1998-ban, majd kezdte el a fejlesztését egy olyan adatgyűjtő rendszernek, amely lehetővé teszi a többcsatornás vagy integrált (különböző adatgyűjtési módokon történő) adatgyűjtést és az adatok valós időben, online történő biztonságos továbbítását a terepről egy központi szerverre.

A fejlesztéssel párhuzamosan, 2005 tavaszától már mobil eszközökön, elsősorban laptopokon történt a személyes adatgyűjtés, ezzel együtt az adatfelvevői munka szervezése, a címek kiosztása, valamint a folyamatos monitoring. Az elmúlt évek során a Forsense munkatársai több mint 500 felmérésben, több mint 500 000 ember lekérdezését megvalósítva fejlesztik, csiszolják és tesztelik a kérdezői infrastruktúrát, gyűjtik a tapasztalatokat. Az időközben elvégzett munkák és megvalósított projektek alkalmával bankok, magyar és nemzetközi nagyvállalatok, minisztériumok, állami intézmények, önkormányzatok és médiumok tapasztalhatták meg a biztonságos és megbízható, ugyanakkor az ügyféligényekhez rugalmasan alkalmazkodó rendszer működését.

A Forsense működésének fontos eleme az új technológiák használata és a segítségükkel megvalósítható innováció, valamint olyan módszerek és eszközök fejlesztése, amelyek hatékonyabbá, áttekinthetőbbé és a teljesítmény szempontjából ellenőrizhetőbbé teszik az adatfelvételre épülő vizsgálatokat. 2011-től a cég személyes kérdezői tableteken dolgoznak a terepen, és a fejlesztések fókuszában is az új mobileszközök adta lehetőségek kihasználása áll.

Tevékenység

A Forsense Intézet 20 éve kínál megrendelőinek piac- és közvélemény-kutatási, társadalomkutatási, elemzési, szakértői- és tanácsadói szolgáltatásokat.

Az adatfelvételi és adatelemzési módszerek széles skáláját alkalmazzuk munkáinkban legyen az on-line, telefonos, vagy személyes megkérdezéses survey kutatás, teljes körű adatgyűjtés, adatbázis-építés, statisztikai adatelemzés, in-hall, illetve mélyinterjú, vagy fókuszcsoportos vizsgálat.

A cégen belüli fejlesztői tevékenység mára különvált a piac- és társadalom-kutatástól. A jelenleg folyó, illetve előkészületben lévő fejlesztések célja, hogy az adatgyűjtő rendszert és a felhalmozott módszertani tudást az élet más területein is jól alkalmazhatóvá tegye.

Facebook
© 2024 Forsense 2.0 Kft. | Minden jog fentartva