Gazdaság \\ 2007-07-31
Tej és tejtermék fogyasztás

A kérdezettek 56 százaléka naponta fogyaszt tejet, és csupán minden tizedik megkérdezett állította, hogy soha sem iszik tejet.

 

 

 

Némiképp alacsonyabb volt a napi rendszerességgel tejet fogyasztók aránya a 60 év felettiek (52%), a szakmunkás végzettségűek (51%), és a legfeljebb 125 ezer forint havi családi jövedelemmel rendelkezők esetében (52%). A naponta tejet fogyasztók aránya egyetlen csoportban volt az átlagtól lényegesen magasabb: a 200 ezer forintot meghaladó családi jövedelműek 64 százaléka iszik naponta tejet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tejfogyasztás egyértelműen magasabb lenne a felsőbb társadalmi csoportokban, ezt jelzi, hogy a legfeljebb nyolc osztályt végzettek körében is magas volt a naponta tejet fogyasztók aránya (61%).

A kérdezettek közel harminc százaléka naponta vásárol tejet, egyharmaduk hetente többször, 16 százalékuk pedig hetente egyszer. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a kérdezettek mi alapján döntik el, hogy az azonos zsírtartalmú és típusú tejek közül melyiket választják. A hetente legalább egyszer tejet fogyasztók többsége elsősorban három szempontot jelölt meg: 19 százalék a legjobb minőségű, 16 százalék a kedvenc márkáját, 13 százalék pedig a magyar terméket preferálja.

A legjobb minőségre az átlagosnál jobban figyelnek a budapestiek (29%), ugyanakkor kevésbé volt fontos ez a szempont a 60 év felettiek (13%) és a városban élők (15%) körében. A kedvenc márkát előnyben részesítők különösen magas arányban vannak a diplomások között (24%), ám, hogy a márkahűség és az iskolai végzettség között nincs egyértelmű kapcsolat, azt jelzi, hogy az érettségizetteknek csupán 10 százalékának fontos a tejválasztás esetében a márka. A 40-59 évesek csoportjában szintén igen magas volt a márkahűek aránya (20%). A magyar termékek preferálása leginkább az idősebbekre jellemző: a hatvan év felettiek 17 százalékának fontos, hogy magyar tejet igyon, a 40 év alattiak között arányuk mindössze 9 százalék volt.

 

 

 

A kérdezettek mintegy háromnegyede vásárol tejfölt és sajtot, kétharmaduk túrót, de viszonylag magas a joghurtot vásárlók aránya is. A kérdezettek harmada pedig vajat és kefirt szokott vásárolni.

A tejfölt az átlagosnál is magasabb arányban kedvelik a jobb anyagi helyzetben élők. A 200 ezer forintnál többet kereső családokban élők 86 százaléka vásárol tejfölt, míg a 125 ezer forint alatt kategóriában arányuk csupán 67 százalék volt. Szintén az átlagosnál több tejföl fogyasztanak a 40 év alattiak (79%).

 

Nagyobb eltéréseket tapasztaltunk a sajtfogyasztóknál. Ezt a tejterméktípus elsősorban a magasabb jövedelműek, a budapestiek, illetve a magasabb iskolai végzettségűek körében kedvelt (a budapestiek 84, a diplomások 82 százaléka szokott sajtot vásárolni), míg az alacsony jövedelműek, a falvakban élők és az alacsonyabb iskolai végzettségűek ritkábban fogyasztják ezt a tejterméket. Ugyan a jövedelmi helyzet is befolyásolja a sajtfogyasztást, ám még inkább figyelemreméltó, hogy az iskolai végzettség növekedésével egyenesen arányos a sajt preferálása. Amíg ugyanis a 8 osztályt végzetteknek csak 62 százaléka szokott sajtot vásárolni, a szakmunkásoknál arányuk 68, az érettségizetteknél 77, a diplomásoknál pedig 82 százalék.

A túrót vásárlók esetében két csoportnál tapasztaltunk az átlagtól való jelentős eltérést. Szembetűnő, hogy míg az összes megkérdezett 64 százaléka szokott túrót vásárolni, addig a legfeljebb nyolc általánost végzettek között csupán 49 százalék az arányuk. Szintén kevesebb túrót fogyasztanak az alacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók (48%), viszont a 200 ezer forint feletti családi jövedelműeknél 77 százalék a túrófogyasztók aránya.

A joghurt preferálásában elsősorban az életkor játszik szerepet. Míg az összes megkérdezett 57 százaléka szokott joghurtot vásárolni, addig a 40 év alattiak között ez arány 69, a 60 év felettieknél viszont csak 40 százalék.

 

 

 

Felmérésünk során kíváncsiak voltunk, hogy a megkérdezettek milyen tejipari cégeket ismernek. Eredményeink azt mutatják, hogy a legismertebb tejipari cég a Mizo, az összes megkérdezett 42 százaléka jelölte meg ezt a vállalatot. A Mizot négy cég (Parmalat, Danone, Friesland, Sole) követi nagyjából hasonló, 21-25 százalékos eredménnyel. A kérdezettek ötöde viszont egyetlen céget sem tudott megjelölni.

A válaszolók 45 százalékának nincs kedvenc tejipari márkája, ami nem is meglepő azok után, hogy a kérdezetteknek csupán 16 százaléka jelölte meg vásárlásnál fontos érvként, hogy a kedvenc márkáját választja. A kérdezettek 55 százaléka jelölt meg valamilyen márkát, de nem volt köztük olyan, ami egyértelműen kiemelkedett volna. Az összes megkérdezett 11 százalékának a Danone a kedvenc márkája, 8 százaléknak a Milli/Oké, 6 százaléknak pedig a Mizo. Feltűnő, hogy míg a Mizo a kiemelkedően legismertebb tejipari cég, addig lényegesen kevesebben állították, hogy e vállalat termékei lennének a kedvencei.

Facebook
© 2024 Forsense 2.0 Kft. | Minden jog fentartva