Gazdaság \\ 2007-07-31
Nyaralási tervek

A kérdezettek 5 százaléka válaszolta azt, hogy már volt nyaralni, 12 százalékuk júliusra, 17 százalékuk augusztusra tervezi, hogy el fog utazni. A kérdezetteknek mindössze három százaléka időzíti nyaralását szeptemberre, míg 61 százalékuk nem szándékozik sehová sem elutazni.

Ha kérdezetteket nyaralókra (akik már voltak, vagy tervezik, hogy elutaznak, függetlenül attól, hogy ez meg fog-e valósulni) és nem nyaralókra bontjuk, lényeges különbségeket látunk az egyes társadalmi csoportok utazási hajlandósága (lehetőségei) között.

Az összes megkérdezett 38 százaléka tartozik a „nyaralók” közé. A nyaralási tervek egyedül a lakóhellyel nem mutatnak szoros összefüggést. A városokban élők 42-45 százaléka nyaralt már, vagy tervez nyaralás, a községekben ez az arány csak 29 százalék (viszont a városok nagysága szerint nem tapasztaltunk jelentős különbségeket).

A többi változó mentén sokkal nagyobbak az eltérések. Így többen terveznek nyaralást ott, ahol a családban van legalább egy 18 éven aluli gyerek. E megkérdezettek 51 százaléka megy nyaralni, ahol nincs gyerek, ez az arány csak 32 százalék. Erre kézenfekvő magyarázat, hogy a gyerektelen családok a fiatal önállók/házasok és a nyugdíjasok között vannak nagy számban, és ez utóbbi csoportban nem jellemző a nyaralás. Ezt mutatják az életkori különbségek. Legtöbbet a legfiatalabbak utaznak, a 35 év alattiak 57 százaléka megy nyaralni, a 60 év feletti korosztályban ez az arány csak 17 százalék. Viszont a 36-59 évesek között is az átlagosnál többen terveznek nyaralást (37%).

 

 

 

A legszorosabb összefüggést a nyaralási szándék kapcsán a jövedelmi helyzet és az iskolázottsággal kapcsolatban mértük (természetesen a két változó eleve nem független egymással). A legfeljebb nyolc osztály végzettek között csupán minden nyolcadik megkérdezett tervez nyaralást. Ez az arány az iskolai végzettség emelkedésével meredeken nő, így az érettségizetteknek közel fele, a diplomásoknak pedig majd harmada utazott, vagy fog elutazni nyáron.

Gyakorlatilag ugyanezt a tendenciát figyelhettük meg a családok anyagi helyzete szerint is. Csupán minden ötödik megkérdezett megy nyaralni ott, ahol a családi jövedelem nem éri el a havi nettó 100 ezer forintot. A legjobb körülmények között élő csoportban, ahol a családi jövedelem meghaladja a nettó 200 ezer forintot, a kérdezettek 62 százaléka utazik el nyáron.

Felmérésünk során megkérdeztük, hogy ha választani lehetne, hová mennének nyaralni: a Balatonra, vagy a horvát tengerpartra. Természetesen a válaszokat befolyásolhatja a jövedelmi helyzet is, de a válaszokban legalább ilyen fontos elem lehet, hogy a különböző csoportokba tartozó emberek miként viszonyulnak a tradicionális magyar, illetve az újabb, felkapott külföldi, nyári turistacélponthoz. Mivel születtek egyéb válaszok is (például, akik semmiképpen sem mennének vízpartra), a mellékelt grafikonban mindkét válasz arányait feltüntettük, de azok összege nem adja ki a 100 százalékot.

 

 

Az eredményeinkkel kapcsolatban három lényeges megállapítás tehetünk.

 

Az első, hogy mindegyik csoportban többen preferálják a Balatont, mint a horvát tengerpartot.

 

A második, hogy a Balaton megítélése kapcsán nem tapasztalunk lényeges csoportspecifikus különbségeket. Az összes megkérdezett 54 százaléka választaná a Balatont, és ettől három százalékponttal jelentősebb eltérést csupán két csoportban tapasztaltunk: a 100-150 ezer forint nettó családi jövedelműek 59 százaléka részesíti előnyben a Balatont. Viszont abban a csoportban, akik nyaralást terveznek, már „csak” 50 százalék ez az arány, a 35 év alattiaknál pedig csupán 48 százalék.

A harmadik lényeges megállapításunk: a horvát tengerpart megítélésében lényegesebb különbségeket regisztrálhattunk. Az összes megkérdezett 36 százaléka részesítené előnyben a horvát tengerpartot. Ennél lényegesen magasabb arányt csak a 35 év alattiak esetében mértünk (43%). Több csoport viszont az átlaghoz képest kifejezetten elutasító: az iskolai végzettség és a jövedelem csökkenésével párhuzamosan csökken a horvát tengerpartot preferálók aránya, a legkevesebb szimpatizánst azonban – nyilván az utazási nehézségek miatt is – a 60 év felettiek körében mértünk (15%).

Facebook
© 2024 Forsense 2.0 Kft. | Minden jog fentartva